2013 elején jóval egyszerűbben lehetett megválaszolni, hogy mi lesz a Star Wars-univerzummal. Ám a Solo bukása után jóval nehezebb lett választ adni e kérdésre.
Az elmúlt hetek Lucasfilm körüli hercehurcája egyre inkább egy dél-amerikai szappanoperára kezd hasonlítani. Ez teljesen kívülálló szemmel még szórakoztató is lehetne, de egyáltalán nem az. A kedvenc galaxisunkat gyártó és karbantartó szórakoztatóipari birodalom egyre gyakrabban sodródik olyan irányba, amerre lassan már nem merünk nézni. És ha néha mégis merészelünk, akkor sem biztos, hogy tetszik, amit látunk.
A gondok fő forrásának általában egyetlen személyt szokás mostanában megjelölni: a Lucasfilm elnöki székében ülő Kathleen Kennedy-t. (Jól emlékszünk rá, hogy előtte George Lucas volt az állandó célpont, de amikor ő 2012-ben emelt fővel távozott, átadta ezt a pozíciót az általa kiszemelt utódnak.)
Sok nagyokos azt képzeli, hogy mindössze Kennedy-t kellene eltávolítani – vagy neki kellene önként felállni – a székéből, és ezzel egy csapásra megoldódnának a gondok.
(Az elnök asszony most 65 éves, még akár tíz évig is stabilan ülhet a székében, és „jobbnál-jobb” dolgokat agyalhat ki a galaxis számára.) Van egy rossz hírem: Kathleen Kennedy-t nem lehet csak úgy eltávolítani az elnöki posztról, és láthatóan önszántából sem fog távozni. Nem lehet kirúgni, mert amikor Lucas olcsón – igen, a 4 milliárd dolláros ár olcsó volt – eladta a céget, a jelek szerint beépített egy pár olyan kitételt a szerződésbe, amikről azt gondolta, hogy neki és a korábbi kollégáinak mindenképpen kedveznek majd. A folyamatosan csordogáló jogdíjak mellett egyik ilyen volt Kennedy kinevezése a Lucasfilm elnöki posztjára. Ezen kívül ott voltak még a társvállalatok – pl. ILM, Skywalker Sound –, amelyeket nem lehet eladni, a folyamatban lévő projektek egy részének befejezése, a legendás Lucasfilm-archívum gondozásának kérdése, ja, és új filmek gyártása, stb. A nagy alkudozásban az áldozati bárány szerepét a legendás videojáték-fejlesztő LucasArts kapta. Tegyük hozzá, teljesen jogosan, hiszen a The Old Republic c. online játékkal olyan negatív pénzügyi eredményt produkáltak, amely fölött még a Disney sem tudott szemet hunyni, ezért 2013 tavaszán a csomag részét képező LucasArts 150 alkalmazottja pakolhatta össze a holmiját, majd pedig a céget a Disney egy erőteljes mozdulattal gyakorlatilag lehúzta a WC-n.
Kathleen Kennedy viszont a legjobb rajtkockáról indulhatott. „Lesznek új filmek, pénz is lesz rájuk dögivel, vagyis a korábbi évtizedek gyakorlatától eltérően jóval nagyobb számban gyárthatunk új produkciókat” – gondolhatta magában. Ha 2012–2013 fordulóján tettük fel a kérdést, vajon hogyan alakul a Star Wars-univerzum sorsa, akkor a válasz jóval egyszerűbben hangzott, kiváltképp, ha a Disney erőforrásaira gondoltunk. Most viszont, amikor Alden Ehrenreich főszereplésével a filmtörténelem során sikerült első ízben megbuktatni egy Star Wars-filmet, már sokkal bonyolultabb a helyzet. A hetedik rész bemutatójától számított két és fél éven belül kaptunk ugyan négy (!) új alkotást, de ezeket példátlan méretű botránysorozat kísérte. A skandalumok leginkább a rendezőket sújtották, akiket nemcsak példás gyorsasággal tüntettek el a munkakörükből, hanem alaposan meg is aláztak őket.
Nem csoda, hogy épeszű rendező a közeljövőben nem vállal majd Star Wars-filmet, hiszen senki sem szeretne hülyét csinálni magából, hogy aztán még szakmailag is lenullázódjon.
Az egymásra mutogatás persze most biztos állandó játék a Disney–Lucasfilm vezetőségi üléseken, és a Solo: Egy Star Wars-történet csaknem százötven milliós buktája arra enged következtetni, hogy a találkozók hangvétele nem túl baráti.
https://ziro.hu/elemzesek/valoban-bukas-a-solo/
(Mielőtt bárki összekeveri a forgalmazási adatokat a tiszta nyereséggel, hadd áruljam el, hogy a kettő nem ugyanaz. Amikor e sorokat írom, vagyis másfél hónappal a premier után nagyjából 140–150 millió dollár a veszteség. És ez sajnos nem fog javulni.) Nemcsak Amerikában nem ment jól a film, de más piacok sem teljesítettek jól, vagyis sehol sem mentették meg a nézők az ifjú Solo történetét. A hőn áhított kínai piac pedig ismét bebizonyította, hogy a legnagyobb lélekszámú ország egyáltalán nem kíváncsi a messzi-messzi galaxisra. (Egy ismerősöm találóan meg is jegyezte: nekik ez nem eléggé kínai. Vagyis nem eléggé harsány, színes és suhogós, amilyen az ottani ízlésnek megfelelne. És milyen igaza van.)
Egyébként a jövőre nézve végre le lehetne vonni a konzekvenciát, és nem kéne többé a kínai nézőkre nyomulni. Az ébredő Erő sem ment valami túl jól ebben az országban – hát igen, az irreális elvárások az álmok birodalmában mozogtak –, a hetedik részt követő filmek pedig egyre kevesebb bevételt termeltek ott. Aztán hiába kerültek a filmekbe ázsiai színészek, nem lett jobb a helyzet, sőt, inkább romlott a statisztika. A marketinggépezet Amerikában – a Solo-t leszámítva – jól teljesít, de olyan régiókban, mint a Távol-Kelet, láthatóan nincs felkészülve a helyi sajátosságokra. Emellett pedig attól, hogy Kína a legnépesebb ország a világon, még nem legfizetőképesebb is. Az ország moziba járó közönsége nem túl sok amerikai produkciót húzott ki a pácból. (És persze a Föld második legnépesebb országa, India szintén ebben a klubban táncol. A Solo hazánkban négyszer (!) nagyobb forgalmat generált, mint Indiában. Ez persze vice versa értendő, mi is ritkán tódulunk eszünket vesztve a moziba egy-egy kínai vagy indiai film premierjekor.)
De vajon mit hoz a jövő? Tévét egészen biztosan.
Emlékezzünk csak vissza, ennek a korszaknak már éppen 10 éve kellett volna elkezdődnie. Az elmúlt évtized második felében George Lucas sok energiát ölt abba, hogy a Star Wars-galaxis történeteit a nappaliba vigye. Aztán több szezonnyi forgatókönyv megírása és számtalan költségszámítás elkészítése után Lucas úgy döntött, hogy megfelelő színvonalon túl drága lenne egy ilyen élőszereplős vállalkozás – egy évad egy mozis nagyjátékfilm árába kerülne –, ezért félretették az ötleteket,
pedig Rick McCallum producer inkognitóban még hazánkba is ellátogatott, hogy lehetséges forgatási helyszínek után kutakodjon.
Most viszont szabad a pálya, a Disney egyszerre több sorozatban gondolkodik. Ez nagyon szép, és sajtó megint tele lesz az ilyenkor szokásos „Fú, ez nagyon várós, tuti biztos állati jó lesz, Te is várod már?”-jellegű cikkekkel, amiktől mindig erős epegörcsöm támad. De a várakozások valóban hatalmasok lesznek, és bizony nem fog mindenkinek tetszeni a végeredmény.
Olyan filmet nem lehet csinálni, ami mindenkinek tetszik, ezt jól tudjuk.
Aztán lesz egy új trilógia a moziban. Negyven év után az eredeti rajongótábor elöregedése/kihalása/lecserélődése miatt ez teljesen logikus lépés, arról nem is beszélve, hogy az a zsákutca, amibe az új trilógia belemanőverezte a sagát, már a hatalmas bevételek ellenére sem igazán vállalható. Ideje továbblépni. Új történet, új karakterek, új korszak. Ennek felépítését azonban nem kellene elkapkodni. Szépen, nyugiban, mint a régi szép időkben, akár három (!) évet is lehetne egy-egy epizódra áldozni, így össze lehetne rakni egy olyan nagy ívű sztori-vonalat, amit nem a kapkodás, hanem a jól átgondolt történet, és mellette a számtalan jól kitalált, életképes karakter fémjelez. Persze ez lehet akármilyen jó, nem fog tetszeni mindenkinek, és
biztosra vehető, hogy a trollruhába bújt frusztrált kreténcsapatok már az első rész premierjének napján lendületes rohamot indítanak,
folyamatos tűz alatt tartva a filmet, az alkotókat, a szereplőket, vagyis mindenkit, akinek a munkája folytán bármi köze lehet a Star Warshoz. (Vajon ők mit szólnának hozzá, ha a nap huszonnégy órájában több ezer poszt bukkanna fel a neten azzal, hogy milyen ócska munkát végeznek a melóhelyükön? Talán ki kellene próbálni.) És abban is reménykedhetünk, hogy egyszer véget ér a Kasdan-família családi fennhatósága a forgatókönyvek felett. Mert jöhet valaki, akinek jobb ötletei vannak, és jobban össze tudja rakni őket.
Minden híresztelés ellenére az antológiafilm-sorozat is folytatódik, és sajnos megint elkövetik azt a hibát, hogy jól ismert, és éppen ezért legendák által övezett karaktereket állítanak a középpontjukba. A Solo szerintem egyebek között ezért is lett bukás. Alden Ehrenreich nem tudott felnőni a feladathoz. (A szerencsétlen castingnak köszönhetően Emilia Clarke-ról is újból kiderült, mennyire tehetségtelen, de ez egy másik történet.)
Sokkal fogyaszthatóbb lett volna egy olyan film, mint a Zsivány Egyes, csak mondjuk fordított alapállással: az endori csata után egy szétzilált birodalmi rohamosztag próbál visszavergődni a sajátjaihoz. (Jó, ez kicsit hasonlít a Battlefront II.-höz, és akkor mi van?) A Zsivány Egyes azért összehozta a maga egymilliárdos forgalmát világszerte, és talán el lehetne gondolkodni egy ilyen irányvonalon is a későbbiekben. Mert Obi-Wan-ról és Boba Fettről már sok éve benne van a rajongókban az a beágyazott kép, amit egy mozifilm csak elrontani tud. A kérdés, hogy
érdemes-e azt kockáztatni, hogy egy újabb rosszul sikerült antológiafilm után további rajongók pártoljanak el a Star Wars-univerzumtól? Én nem tenném.
Az ilyen karakterfilmeket a saját idejükben kellett volna megcsinálni, vagyis az obiwanosat tíz éve, a bobafetteset meg három évtizede. Mert ha most is beüt valami krach, akkor az olyan kellemes lesz, mint egy parti orosz rulett.
És még egy lehetséges irányvonal szintén ott van a fiókban. A 2020-as években szintén az elfogyó régi rajongótábor pótlására akár egy reboot is felbukkanhat. Ez természetesen az eredeti trilógiát érintené, és ennek előjeleit az elmúlt években folyamatosan láthatjuk. Először egyébként 2002-ben, a sorozat indulásának 25. évfordulóján vetette fel a Lucasfilm, hogy mi lenne ha… Kaptak rendesen. Azóta eltel másfél évtized, és jött a Zsivány Egyes (ahol sok mindent modernizáltak), a Battlefront II. (amiben a korábbi gyakorlattól eltérően már kevésbé hasonlítanak az ismert karakterek a filmbeli önmagukra) és a Solo (amiben szintén nem volt szempont, hogy a fiatal színészek pontosan ugyanolyanok legyenek, mint a karakterek korábbi alakítói) és
ezek egyre inkább a saga újraindításának irányába mutatnak.
És mivel a színészek fiatalok lesznek, jobban bírják szuflával, mint a rohamosan öregedő legendák, velük bármennyi epizódot le lehet majd forgatni. Eddig jó. De ha volt is ilyen terv, akkor a Solo után ez is ment hulladékzúzóba. Mert Alden Ehrenreichnél jóval nagyobb tehetséggel megáldott színészek kellenek ahhoz, hogy ez működjön is, őket pedig egyelőre sehol nem látni.
https://giphy.com/gifs/nerdist-star-wars-solo-2yrVW3QKAb2WjHFxTx
Ami viszont menni fog, a licencelt termékek végtelen áradata. Az továbbra is meglepő, hogy a Star Wars mennyire erős ezen a téren. A konkurencia hiába csinál nagyobb bevételt termelő filmeket, mintha nem is léteznének a piacon.
A Star Wars annyira jelentős márka, hogy az előzménytrilógia befejezése után évekkel, vagyis mozifilmes támogatás nélkül képes volt több licenc-szerződést tető alá hozni, mint a riválisok együttvéve.
Nagy jóstehetség nem kell hozzá, hogy kijelenthessük, ez továbbra is így marad.
Az elkövetkező húsz évben tehát sok minden történik/történhet ebben a galaxisban. Nem állíthatjuk, hogy minden a kedvünkre való lesz, de azért bizakodjunk. Mert a jövő állandó mozgásban van. Minden lehetséges.
Barta Zoltán – 1979-től Star Wars-rajongó, 1997-től a Magyar Star Wars Klub tagja, 2002-től a vezetője. 2001 és 2005 között néhány Star Wars-könyv szerkesztője, az Echo Base és a Starfighter klubújságok szerkesztője, 2006-tól a StarWarsKlub.hu weboldal készítője. 2002-től az állandó klubrendezvények, 2015-től az Országos Star Wars Rajongói Találkozók szervezője és műsorvezetője. „Az életem a Star Wars”.
Ziro.hu archívum 