Egészen elképesztő, mennyire sokára érkezett meg Magyarországra a Disney+.
2019 novemberében indult el a Walt Disney Company hivatalos streaming-szolgáltatása a Disney+. Amint arról márciusban beszámoltunk, a Disney+ 2022. június 14-én indul el Magyarországon.
Elsőként nézzük meg, hogyan viszonyul ez a két és fél éves „csúszás” a másik két nagy, Magyarországon is elérhető streaming-szolgáltatásra való várakozás időtartamához.
Az akkortájt még főleg DVD-ket áruló Netflix 2007 januárjában jelentette be, hogy elindítja streaming-platformját, amely 2012 elején kezdett terjeszkedni Európában, viszont csak 2019. október 4-én lett elérhető Magyarországon.
A másik nagy Magyarországon is elérhető platform, a ma már HBO Maxként működő HBO Go 2010. február 18-án indult el. A fejlesztés Budapesten zajlott, így nem meglepő módon hazánkban meglehetősen hamar, 2011. június 6-án elérhető lett a szolgáltatás.
Azaz a Disney+ a Netflixnél jóval kevesebb, de az HBO Gónál jóval több időt várt arra, hogy Kelet-Európába is kiterjessze a szolgáltatását.

Rosszabb, mint a szocializmusban
A platform első nagy dobása, amivel előfizetőket csalogattak, az első élőszereplő Star Wars-sorozat, A Mandalóri volt, amelynek nyitórésze a szolgáltatás elindulásának napján került fel a Disney+-ra.
A sorozatot egészen mostanáig nem lehetett legálisan megtekinteni Magyarországon (kivéve, ha az ember olyan országban járva fizetett elő ottani bankkártyával, ahol már elérhető volt a szolgáltatás). Természetesen illegális módokat igénybe véve a rajongók túlnyomó többsége látta a szériát, de [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]egészen elképesztő, hogy két és fél évet kellett várni arra, hogy egy Star Wars produkció legálisan is elérhető legyen hazánkban.[/su_highlight] Pláne vicces, hogy a Disney+ magyarországi reklámkampányában A Mandalóri is helyet kapott, holott már két éve látta, akit érdekelt…
A helyzet még durvábbnak tűnik, ha megnézzük, hogy a Kádár-rendszerben mennyit kellett várni egy magyar nézőnek arra, hogy megnézze az első Star Wars-filmet, amelyet később Egy új reményre kereszteltek.
- Az Egy új remény amerikai premierje (1977. május 25.) és magyar premierje (1979. augusztus 16.) között eltelt napok száma: 814.
- A Mandalóri amerikai premierje (2019. november 12.) és első magyarországi legális megtekintési lehetősége (2022. június 14.) között eltelt napok száma: 946.
[jnews_hero_13 hero_style=”jeg_hero_style_4″ include_post=”3791″]
Azaz a szocializmusban jóval kevesebb időt kellett várnia egy magyar nézőnek arra, hogy egy Star Wars-produkció legálisan eljusson Magyarországra, mint a 2010-es és 2020-as évek fordulóján.
Eltelt negyven év, s az amerikai szórakoztatóipar oda jutott, hogy a kulturálisan attól nem oly távol eső kelet-európai térségbe lassabban jutott el egy nagy népszerűségnek örvendő franchise új produkciója, mint a szocializmus éveiben.
THIS IS OUTRAGEOUS, IT’S UNFAIR!
Annak okairól, hogy vajon miért kellett ennyit várnunk a Disney+ magyarországi elindulására, még 2020 végén írtunk átfogóan.
Mindenesetre üdvözöljük a Disney+-t hazánkban, [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]s reméljük, sokan választják majd a Star Wars-tartalmak e legális fogyasztási módját majd a jövőben.[/su_highlight]