Ez derült ki a Celebrationön a jövő Star Wars sorozatairól

Három év kihagyás után tegnap végre visszatért a Star Wars Celebration, mely egészen vasárnapig tart és mint mindig, most is rengeteg új információt szolgáltat a rajongók türelmetlen hadának.


Az első nap fénypontja a Lucasfilm’s Studio Showcase című panelbeszélgetés volt, ahol a jelenleg készülő élőszereplős projektek kerültek terítékre, legalábbis a sorozatok.

Andor

[su_youtube url=”https://youtu.be/j5UX1Adanis”%5D

Elsőként az Andor című sorozatba nyerhettünk egy kis betekintést. A sorozat kapott egy posztert, valamint végre egy ízelítő előzetest (teaser) is, mely megmutatja a széria hangulatát. [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]Ezen felül megtudhattuk, hogy 2022. augusztus 31-én, dupla résszel indul majd a sorozat.[/su_highlight] Tony Gilroy showrunner elárulta, hogy az első évad nagyjából egy évnyi történetet mesél majd el 12 részben, míg a második évad nagyobbat merít és négy évet fog felölelni, szintén 12 részben, az utolsó epizód pedig majd a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet eseményeibe torkollik.

Az Andor hivatalos posztere (StarWars.com)

A mandalóri 3. évad

A színpadra lépve Jon Favreau és Dave Filoni is meséltek kicsit közös projektjeikről. Filoni jelenleg az Ahsoka forgatásán dolgozik rendezőként, a díszletről pedig Rosario Dawson teljes jelmezben köszönt be egy videóüzenet formájában.

[su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]Ezen felül felfedték, hogy A mandalóri harmadik évada 2023 februárjában érkezik,[/su_highlight] a helyszínen lévők pedig egy rövid előzetest is megnézhettek Din és Grogu következő kalandjáról. Erről több kamerás felvétel és leírás is kikerült, a legfontosabb levonható következetetés pedig az, hogy Bo-Katan és a címszereplő között elég nagy lesz a feszültség az évad során, ahogyan arra számítani lehetett.

Skeleton Crew

A Vanity Fair múltheti cikkében felfedték már, hogy a Jon Watts Star Wars-sorozatot készít, most viszont hivatalos bejelentésre is sor került.

[jnews_hero_13 hero_style=”jeg_hero_style_4″ include_post=”11543″]

[su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]A széria a Skeleton Crew címet viseli, és A mandalórihoz hasonlóan A Jedi visszatér utáni időszakba kalauzol el bennünket.[/su_highlight] A történet középpontjában egy csapat elveszett gyerek áll majd, ám a sorozat alkotói kihangsúlyozták, hogy nem a gyerekek lesznek az elsődleges célközönség. Ezen felül azt is felfedték, hogy a sztori egyik központi karakterét Jude Law fogja alakítani. A széria kivitelező producerei között Watts és Christopher Ford mellett ott találjuk Jon Favreau és Dave Filoni nevét is.

(StarWars.com)

Egyéb projektek

Mindezen felül a Lucasfilm más, nem Star Wars-projektjei is terítékre kerültek. Kapott egy előzetest az 1988-as családi fantasy, a Willow folytatássorozata, valamint Harrison Ford is beköszönt az Indiana Jones 5 első hivatalos képén (valamint személyesen is).

Harrison Ford az Indiana Jones 5. részében (Lucasfilm Facebook)

A hírek videós formában összefoglalva:

[su_youtube url=”https://youtu.be/NTU4gYG-s7E”%5D