A nemrég indult The Book of Boba Fett első két részében kiderült, hogy Boba túlélésében fontos szerepet játszottak a taszkenek, viszont azt kevesen tudják, hogy Boba nem ekkor esett először a fogságukba.
[jnews_hero_9 hero_style=”jeg_hero_style_7″ include_post=”10775,10706″]
A klónok háborúja animációs sorozat egy befejezetlen történetében, melynek Fejvadászok lett volna a címe, hasonló eseményeket meséltek volna el. Az eredetileg négyrészes kalandot a hatodik évadba szánták, de sajnos az évadot rövidre kellett vágni, később Lost Missions néven jelent meg, Boba története pedig kimaradt. A rajongók meglepetésére ez a story-arc a 2020-ban debütáló hetedik évadba sem került bele.
Így csupán félkész animációs jelenetekre és a készítőkre hagyatkozhatunk, ha rekonstruálni szeretnénk, mit is láttunk volna – mindehhez a Fantha Tracks vonatkozó cikkét is segítségül hívtuk. A 2017-es orlandói Star Wars Celebration egyik panelbeszélgetése során Dave Filoni például így írta le a sztorit:
„Cad Bane kitanítja Bobát, hogyan legyen igazi fejvadász.”
A részekből kiderült volna, hogy Cad Bane ismerte Jango Fettet és régi riválisok voltak. Jango hirtelen halála miatt sosem derült ki, melyikük volt a jobb fejvadász és Bane titokban úgy gondolja, ha kiképzi Bobát, akkor végre lezárhatja magában ezt az örök dilemmát.
A történet hasonló lett volna az 1956-os Az üldözők című filmhez, melynek maga George Lucas is nagy rajongója. [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]A történet szerint Cad Bane és Boba arra vállalkozik, hogy megmentsenek egy gyermeket a taszkenek fogságából.[/su_highlight] Az egyik félkész animációs részletben – amit több Star Wars Celebration alkalmával is bemutattak világszerte – láthatjuk, amint Todo 360, Bane és Boba tábort ver éjszakára a Tatuinon.
[su_youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=BaejNTkmYI4″%5D
A jelenetben Bane megérzi, hogy buckalakók lesnek rájuk és gyorsan előáll egy tervvel, mely Boba fogságba esésén alapszik. Az ifjú fejvadász erősen tiltakozik, de Bane meggyőzi, hogy csak úgy tudják megtalálni a taszkenek táborát, ha azok Bobát élve elhurcolják és a kalapos fejvadász nyomkövetővel utánuk megy.
Ezen a ponton támadás éri őket, Bane és Boba pedig látszólag harcolnak, mígnem utóbbit leütik és elhurcolják. Cad Bane terve pedig működésbe lép.
A történethez Bane új karakterdizájnt kapott volna, illetve egy új hajót is, a Justifiert – ezeket végül a 2021-ben indult The Bad Batch-ben láthattuk először. Valószínűsíthető, hogy a négy rész valamelyikében Boba szert tett volna ikonikus páncéljára és Slave-I nevű hajójára is, ami akkoriban Hondo Ohnaka birtokában volt.
[jnews_hero_13 hero_style=”jeg_hero_style_7″ include_post=”9893″]
Az epizódokban valószínűleg helyett kapott volna más ismert karakterek mellett Aurra Sing, Highsinger, Seripas, Sugi, Latts Razzi, Embo és Bossk is.

Az új karakterek közt lett volna például egy taszken sámán, aki egy bébi krayt sárkány koponyáját hordja a fején, illetve szintén láthattunk volna fiatal taszkeneket.


Sok rajongói eseményen egy második animációs részletet is bemutattak, amelyben Boba és Bane már végső párbajukat vívják, igazi western stílusban.
[su_youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=inUXPZxmejk”%5D
A készítők akkor úgy nyilatkoztak, hogy [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]csupán egyvalaki sétált el élve, a rajongók pedig joggal gondolhatták, Cad Bane meghalt,[/su_highlight] hiszen Boba feltűnik A Birodalom visszavágban és A Jedi visszatérben is. A fejvadász sisakján ráadásul látható egy horpadás is, amit Bane lövedéke okozott. A The Bad Batch első évadából viszont kiderült, hogy
Bane is túlélte, a fején pedig egy fém beültetés található ott, ahol Boba eltalálta.

A sztori a kánon idővonalán valahol a Sötét tanítvány című regény eseményei előtt játszódik, ugyanis Boba már ott is új páncéljában jelenik meg. Érdekes, hogy a könyv nem részletezi a serennói összecsapást Boba csapata és Dooku gróf között, miközben erről is van félkész animációnk.
[su_youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=xqme2yXff7M”%5D
Úgy tűnik a The Bad Batch végül kanonizálta a két fejvadász kalandját,
de mivel a szinkronszínészek, köztük Daniel Logan, egyébként minden hangot rögzítettek a részekhez és az animáció szintén nagyon előrehaladott állapotban volt, rengeteg rajongóval együtt még én is abban reménykedem, hogy egyszer láthatjuk a teljes animált történetet.