Jango Fett, a lelenc mando

A mandalore-i második évadának egyik utalása miatt – s a közelgő The Book of Boba Fett apropóján – megnéztük, milyen volt Jango Fett háttérsztorija a Bővített Univerzumban.


Nagyon úgy fest, hogy a december 29-én kezdődő The Book of Boba Fett című élőszereplős sorozatból megismerhetjük majd Boba A jedi visszatér utáni kánontörténetét. Eddigi ismereteink szerint van átfedés Boba kánon és Legendák története között, a fejvadász származása kapcsán is érdemes lehet utóbbiakra vetni egy pillantást.

Még A mandalore-i második évadában Boba megmutatta Din Djarinnak a páncéljába épített örökösödési láncot. Ekkor tudhattuk meg, hogy Boba „apját”, Jangót a Concord Dawnon fogadták be a mandalore-iak, egészen pontosan valaki, akinek a neve úgy kezdődik, Jaste.

Boba Fett páncéljának lánckódja és a feliratok átirata (Reddit)

Ez minden bizonnyal Jaster Mereel, aki a Legendákban is hasonló szerepet töltött be,

ezt a történetet pedig részleteiben megismerhetjük a Jango Fett: Open Seasons című, az egykori Bővített Univerzumba tartozó képregénysorozatból.

LEGENDÁK! Az alábbiakban bemutatott események a Legendák körébe tartoznak, egyelőre nem részei a kánonnak.

A történet a Concord Dawnon veszi fel a fonalat, a mandalore-i polgárháború idején, mikor a zsoldos csoportosulásként leírt mandalore-iakból kivált egy Halálőrségnek nevezett társaság, egy bizonyos Vizsla vezetésével. Jaster és néhány embere egy ideig egy Fett nevű farmer birtokán rejtőzött, mígnem szorult helyzetbe kerültek, amikor felbukkant Vizsla és a Halálőrség. [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]Miután megtudták, hogy Fett mandalore-iakat rejtegetett, kiirtották az egész családot, a fiúgyermek, Jango kivételével.[/su_highlight] Jango a földekre menekült, ahol belefutott az Igaz Mandalore-iakba, és az öntözőrendszeren át segített elmenekülni a harcosoknak, mikor a Halálőrség rájuk gyújtotta a terményt. Jango ezután a közeli városba vitte a mandalore-iakat, ahol ismét Vizslára és embereire bukkantak, a fiú pedig önvédelemből lelőtte az egyik harcost. Mindezzel

tanúbizonyságát adta rátermettségének, Jaster pedig befogadta őt.

[su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]Az elkövetkező években Jango az egyik legjobb harcos lett a mandalore-iak között, idővel pedig Jaster egy saját csapatot is az ő vezetésére bízott egy küldetésen,[/su_highlight] ahol egy vállalat biztonsági erőit kellett volna kimenekíteniük helyi lázadók támadásai alól. A felderítést viszont nem ők végezték el, a megbízóra hagyatkozhattak csak, így végül csapdába futottak. A helyiek jóval nagyobb ellenállást tanúsítottak, mint amire a mandók számítottak, és jelentős túlerőben is voltak. A megadott találkozási ponton végül a Halálőrség várta Jastert és akkori jobbkezét, Montrosst, aki viszont elmenekült, és hátra hagyta Mereelt, akit könnyedén elkaszált a Halálőrség sortüze. Ekkor futott be Jango, aki végignézte a jelenetet, majd Vizsláék távozása után [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]visszavitte Jaster holttestét a mandalore-iakhoz.[/su_highlight] Mire ideért, Montross már éppen a hatalmat próbálta átvenni, ám Jango elmondta a többieknek, hogy a fickó hátrahagyta vezetőjük holttestét, mire a többiek Jango mögé álltak. Ezáltal ő lett az Igaz Mandalore-iak új vezetője, Montross pedig távozott.

Az itt történt eseményekről végül Dooku is tudomást szerzett, méghozzá Silas, Jango egyik leghűbb követője által, akit elfogott és megkínzott. Szüksége volt ezekre az információkra, ugyanis Jango volt az egyik, akit kiszemelt magának, hogy a készülő klónhadsereg genetikai alapja legyen.

Külön kiemelendő, hogy [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]Dooku személyesen is találkozott egyszer Jangóval,[/su_highlight] mégpedig a galidraani mészárlás során, mikor a jedik csaknem az összes mandalore-it kiirtották. Ez néhány évvel Jango hatalomátvétele után történt, mikor a mandalore-iak a Galidraan bolygón egy helyi felkelést vertek le azért cserébe, hogy a bolygó kormányzója – aki korábban együttműködött a Halálőrséggel – elárulja, hol van Vizsla. A férfi azonban végig együttműködött a Halálőrséggel, Vizsla pedig egy rejtett szobában bújt meg. A küldetés végeztével Vizsla előtört rejtekhelyéről, és Jangóra támadt, akinek ezáltal ki kellett hátrálnia a kastélyból. Ekkor futottak be a jedik, akiket a Galidraan kormányzója hívott, arról értesítve őket, hogy a mandalore-iak politikai aktivistákat gyilkoltak, Vizsla pedig azt is elintézte, hogy úgy tűnjön, nőket és gyerekeket is megöltek.

A jedik ezáltal szinte kérdés nélkül estek neki a mandalore-iaknak,

akik természetesen nem adták meg magukat. [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]A harc végén egyedül Jango maradt életben, aki puszta kézzel is képes volt harcképtelenné és megölni hat jedit, amit Dooku is végignézett.[/su_highlight] Az akcióban résztvevő Dookut elborzasztotta, hogy a jedik így nekiestek a mandóknak, s egyebek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy ezek után megkérdőjelezte a Tanács döntéseinek helyességét. Ugyanakkor évekkel később, mikor a megfelelő alanyt keresték, hogy a klónok genetikai alapja legyen, jó pontot jelentett, hogy Jango milyen hatékonyan volt képes jediket ölni.

A galidraani események után [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]Jangót elfogták és rabszolgává tették,[/su_highlight] ám hamar megszökött és visszatért a tragédia helyszínére, ahonnan elvitte páncélját, amit a kormányzó újrafestett és trófeaként tartott. Ezután megkezdődött végső hajszája, melynek célja az volt, egyszer és mindenkorra bosszút álljon Vizslán.

Végül Jango Vizsla saját hajóján ütött rajta a férfin, majd megetette ellenfelét egy csapat helyi vadállattal.

Jango ezután fejvadászként folytatta életútját, idővel pedig Dooku is felkereste őt egy ajánlattal: ha megöli a Bando Gora nevű bűnszervezet fejét, az ex-jedi Komari Vosát, busás jutalomban lesz része. Dooku többeknek kiadta a megbízást, beszállt Jaster Mereel egykori áruló jobbkeze, Montross is, ám végül Jango nyerte a versenyt. [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]Így a galidraani események után ismételten bizonyította, alkalmas arra, hogy a klónok genetikai alapja legyen.[/su_highlight] A Komari Vosa történetszálat egyébként a PS2-re és GameCube-ra megjelent Bounty Hunter című játékból ismerhetjük meg.

Hogy ebből a történetből pontosan mennyi szivárog majd át a kánonba is, egyelőre nem ismert, Jango pontos előélete most még ködbe burkolózik. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a december 29-én debütáló sorozat újabb utalásokat tesz majd a Fett-család történelmére.

A fentieket videóban is megénekeltem, íme:

[su_youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=mzp8n1Dq9dM”%5D

A fenti történet szóba került a Karabast! hetedik adásában is, amelyben a top 10 mandót szedtük össze:

[su_youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=nUGUe-vvnSU”%5D