A dark trooperek trükkjei

A Grogut elrabló, majd Luke Skywalkertől vereséget szenvedő dark trooperek A mandalore-i második évadának izgalmas szereplői voltak. A Befores & Afters magazin interjúvolta meg a sorozat vezető animátorát, Hal Hickelt, aki a dark trooperek megalkotását is irányította. Hickel beszélt arról, hogyan kötődnek teremtményei a Star Wars más droidjaihoz, valamint saját, robotok iránt érzett szenvedélyéhez. Azt is elmondta, vajon stop motionnel készültek-e a derék droidok.


Arra a kérdésre, hogy mikor s hogyan találkozott először a dark trooperekkel, Hickel elmesélte, hogy Doug Chiangnak, A mandalore-i látványtervezőjének van egy méretes pdf-fájlja, amelybe a látványterveit gyűjti, s ezek végig fejlődnek a sorozat munkálatai során. Hal Hickel úgy emlékezett, hogy ebben a dossziéban látta először a dark troopereket. Nagy rajongója a robotoknak, emellett gyerekkora rajzfilmrobotjára, Gigantorra emlékeztette a dark trooperek repülési módja, így egyből megfogta az ügy.

Gigantor (Arthit Assaranurak / Artstation)

Nagyrészt CGI

A dark trooperek egyik érdekessége, hogy részben jelmezbe bújt színészekkel, részben CGI-jal készültek.

Ezek kapcsán Hickel elmondta, hogy négy részleges trooper-jelmez készült, magyarán részben fedték a színészeket, kihagyva azokat a testrészeiket, amelyek helyére amúgy is CGI került a végső vágásban. Tehát egy olyan megoldást alkalmaztak, mint L3–37 esetében a Solóban.

[jnews_hero_13 hero_style=”jeg_hero_style_4″ include_post=”8350″]

Ekkor már túl voltak Morgan Elsbeth Hunter-Killer droidjainak felvételein, ahol – különböző okok folytán – az élőszereplős elemeket végül majdnem teljesen CGI-ra cserélték. Egyszerűen így bizonyult jobbnak, s készek voltak erre a dark trooperek esetében is. Az alapelv azt volt, hogy mindig a legjobbat hagyják meg, ahogy anno [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]A Vasember első részének munkálatai alatt csinálta Hickel, valamint Jon Favreau – igen, azon is ők dolgoztak.[/su_highlight] Ugyan nagyrészt CGI a végeredmény, de rendre ott vannak az élőszereplős felvételek kis részletei is. Jó példa erre az a jelenet, amelyben Luke Skywalker kilép a liftből, s a belebotló Dark Trooper feje az eredeti jelmez, míg a jelenet többi része animált.

[su_youtube_advanced url=”https://www.youtube.com/watch?v=rxuyOPduBHQ”%5D

A dark trooperek mozgása

Felmerült az a kérdés is, hogy miként sikerült karakterisztikussá tenni a dark troopert mint droidtípust? Ahogy Hickel elmondta, a filmeknél és a sorozatoknál is elég sok dolog zajlik egyszerre, így a helyzet az, hogy a munkafolyamat előrehaladtával egyre nehezebb mindent megcsinálni, amit a készítők szeretnének. Ő is szerette volna, hogy a színészekkel közösen dolgozza ki a dark trooperek mozgásvilágát, de ez nem fért bele az idejükbe.

A színészek végül maguktól álltak elő egy koreográfiával, s ez éppen elég robotszerű és félelmetes lett ahhoz, hogy elnyerje az animátorok tetszését, helyenként nyúltak csak bele.

A híres jelenet, amelyben egy dark trooper veri Din Djarin sisakját, az pedig horpasztja maga mögött a falat, azért természetesen CGI, érthető okokból. A tisztán animációs és a mozgásérzékelőkkel felszerelt ruhájú színészekkel készített felvételek mellett is szóltak érvek, [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]de a dark trooperek esetében a fenti – jelmezes felvételek és animált jelenetek egybedolgozásán alapuló – módszert választották.[/su_highlight]

Szóba került az animációk értékelése is, amelynek során Hickel a nyers változatot és a végeredményt szokta megnézni. Egyben megtudtuk, hogy Jon Favreau és Robert Rodriguez, akik mindketten meglehetősen profik az effektek terén, elég eltérően állnak az ötleteik megvalósításához. Favreau kevésbe fogja szorosan az animátorok gyeplőjét, elégedett, ha a lényege átjön az ötletének, míg Rodriguez hajlamos megkérdezni, hogy valami miért nem úgy van, ahogy ő azt felvázolta.

[jnews_hero_9 hero_style=”jeg_hero_style_4″ include_post=”8673,8888″]

Stop motionről szó sem volt

A magazin rákérdezett a dark trooperek aktiválásának és elindításának jelenetéhez kapcsolódó kulisszatitkokra is. Hickel elmondta, hogy az aktiválási jelenet maga szinte teljes egészében CGI, amit a jelenet komplexitása indokolt. [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]Ki kellett dolgozni például, hogy a droidok és a kiszökő gőz mozgásai összhangban legyenek, de azt is, hogy Mando úgy érjen oda, hogy a droidok menetelése ne tűnjön túl hosszadalmasnak.[/su_highlight] Akárcsak azt, amikor Din Djarin kilökte a droidokat az űrbe, amelynek során az Alien-franchise járt a készítők fejében.

Végezetül Hickel el akarta még mondani, hogy mennyire meglepte, amikor egyesek rákérdeztek, hogy a dark trooperek stop motion-technikával készültek-e. Erről szó sem volt, de megérti, s viccesnek tartja, hogy a trooperek fenyegető voltát megalapozó súlyos mozgás, s a kis alkatrészeik ezt kísérő rezonanciája ezt a benyomást kelthette. (Egyébként alkalmaztak stop motiont ebben az évadban, méghozzá a roncstelepen, ahol összeszedik Mayfeldet. A háttérben mozgó lépegetőt alkotta így meg A Birodalom visszavág lépegetőin is dolgozó Phil Tippett – a szerk.)