Daisy Ridley meggyászolta, hogy véget ért a Star Wars utazása

A Star Wars zárótrilógiájában Rey szerepét eljátszó Daisy Ridley eleinte nehezen viselte, hogy véget ért egy korszak az életében.


[su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]– Hosszú ideig nem szerettem önmagamat[/su_highlight] – mondta a Who What Wearnek adott interjúban Daisy Ridley, a Skywalker saga zárótrilógiájának női főszereplője. Ugyanakkor hallott egy idézetet, amely szerint a hozzád legközelebb álló öt személy alapján érdemes önmagadra tekintened. Ez rezonált Ridley-nél, aki elindult azon az úton, amelynek végén javult az önbecsülése. „A hozzám legközelebb álló öt ember k*rvára menő, úgyhogy azt gondoltam, »Biztosan rendben vagyok!« (…) Ha nem tudod önmagadat szeretni, elvesztegeted az idődet. Egész életedben a saját gondolataiddal kell együtt élned” – fogalmazott Ridley, aki ma már szégyenérzet nélkül ki tudja jelenteni, hogy kedveli önmagát.

Tavaly véget ért a hatéves blockbuster-utazása a Skywalker korával, amely komoly űrt hagyott maga után Ridley életében. „Azt gondoltam: »Mihez fogok most kezdeni?«” – mondta Ridley, aki tavaly januárban magányosnak érezte magát, s alig ismert önmagára.

„Azt hiszem, afféle gyászfolyamat volt. Ezek a kapcsolatok és a sok eltöltött idő véget ért. Tényleg úgy tűnt, hogy érzelmileg el kell engednem valamit”

– fogalmazott a 28 éves brit színésznő. Hosszú ideje nem töltött időt az otthonában, emellett korábban mindig rengeteg ember vette körül, s tavaly év elején fel kellett dolgoznia a rázuhanó masszív csöndet. Ezen nyilván nem segített, hogy a koronavírus-járvány miatt alig készültek filmek 2020-ban. Ridley elmondása szerint [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]az év nagy részét azzal töltötte, hogy tévéshow-kat nézett kutatási célból[/su_highlight] (a Tudhattad volna és a The Americans című sorozatokat emelte ki). Emellett önmaga fejlesztésével is foglalatoskodott: napi szinten edzett, szüléseken segédkező dúlává képezte magát, franciául tanult a Duolingón, emellett dolgozott az amerikai akcentusán, amelyet hasznosított a hamarosan megjelenő Twelve Minutes videójáték szinkronizálásakor.

A színésznőt legközelebb Tom Holland oldalán láthatjuk a Chaos Walking című sci-fi thrillerben. A közösségi médiában – amit 2016-ban hagyott el folyamatos támadások következtében – azonban nem találkozhatunk vele. Egészen pontosan az Instagram volt ez a platform, amelyről most így nyilatkozott: „Azt hiszem, az emberek remekül használják. Jó eszköz a kapcsolattartásra, különösen mostanában. Csak nem számomra”. A jövőjével kapcsolatban elárulta, szeretne valamilyen „nagyon brit”produkcióban is szerepelni, de nincsenek konkrét tervei, mindenesetre bízik önmagában.