Rian Johnson legutóbbi filmje, a Tőrbe ejtve is megverte nézőszám tekintetében 2020-ban a Skywalker-saga záróepizódját.
Furcsa volt a 2020-as mozis év, elvégre a filmszínházak az év nagy részében zárva tartottak a koronavírus-járvány következtében. Nem csoda, hogy a korábbi évekhez képest elenyésző nézőszámok jöttek össze, s a top 10-be két olyan film is be tudott kerülni, amelyeket még 2019-ben mutattak be.
A Filmforgalmazók Egyesülete ahogy a korábbi években, ezúttal is közzétette a magyarországi top 50-et. A lista a filmforgalmazók által publikált adatok alapján készült hétvégi és heti jelentéseket alapul véve lett összegezve.
2020 legnézettebb filmje a Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk lett, mindössze 345 ezres nézőszámmal. A második az Úriemberek, a harmadik a Tenet, a negyedik pedig Rian Johnson whodunnit-filmje, a Tőrbe ejtve lett. Utóbbira – amelyet 2020 januárjában mutattak be – hatezerrel több jegyet váltottak tavaly, mint a 2019-ben bemutatott Skywalker korára.
A Skywalker-saga záróepizódjára 2020-ban 152.683 jegyet adtak el Magyarországon, ezzel az ötödik legnézettebb film lett tavaly.
Érdekesség, hogy bevételek tekintetében a két film közül a Skywalker kora jött ki győztesen: összesen 255,5 milliós bevételt termelt (s lett negyedik a bevételi toplistán), míg Rian Johnson filmje ötmillióval kevesebbet.
A 2020-as top 20-ba még egy Star Wars-kreátor filmje is bekerült: a 19. legnézettebb film a Jojo nyuszi lett. Taika Waititi filmjét 2020 januárjában mutatták be hazánkban, összesen 69.299-es nézőszámot produkált.
A Skywalker kora 2019-ben az év harmadik legnézettebb filmje volt Magyarországon. A Filmforgalmazók Egyesülete tavalyi összesítése szerint a Bosszúállók: Végjáték, valamint a Jégvarázs 2. vonzott több magyar nézőt a mozikba 2019-ben (bevételben utóbbit megverte az eddigi utolsó Star Wars film). A Skywalker korára 2019-ben 518.608 jegyet adtak el, azaz a 2020-as adattal összesítve egy [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]671 ezres becsült össznézőszámot[/su_highlight] kapunk.