A mandalore-i 12. fejezetében Din Djarin és társai szörnyű felfedezést tesznek: egy titkos birodalmi kísérletbe látnak bele. Egy tartály, valami furcsa alakkal, valamint egy hologram Pershing doktorról, amint a donor (A gyermek) magas M-számáról értekezik. Na de mit csinálhat a Birodalom, mihez kell ennyire „Baby Yoda”?
A mandalore-i 12. fejezete után sokakban felmerült, hogy a titokzatos tartályban egy kezdetleges Snoke-ot láthatunk, mások pedig Palpatine esetleges klóntestére asszociáltak. Abban azonban a többség egyetértett, hogy az ott látottaknak minden bizonnyal köze van a Skywalker korához, illetve a folytatástrilógia egészéhez. Ez persze annyiban nem meglepő, hogy a készítők korábban már elmondták, hogy a sorozat az Első Rend születését is megmutatja, s úgy tűnik annál még többet is tesz: [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]megadja a rajongóknak az évek óta várt Snoke-háttértörténetet.[/su_highlight] A tartályban lévő alak ugyanis inkább Snoke-hoz hasonlít, a képen kivehető a fején lévő sebhely, valamint a jelenet során felcsendülnek Snoke zenei betétjének dallamai is.

A Skywalker kora meglehetősen gyorsan rövidre zárta a titokzatos legfőbb vezér, Snoke háttértörténetét, amikor a sír széléről visszatáncolt Palpatine kijelentette, hogy ő alkotta. Ráadásul a filmben láthattunk is tartályokat sorakozni, több hasonló „Snoke-konzervvel”.
Természetesen a filmet ez esetben is tovább mélyítik a könyvek, képes útmutatók és képregények. Utóbbi terén rögtön meg kell említenünk a zseniális Rise of Kylo Ren képregényminit, amelyben a későbbi legfőbb vezér kijelenti, hogy [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]ő nem született Snoke-nak, hanem Snoke-ká vált.[/su_highlight] Mindezt azzal összefüggésben jegyzi meg, ahogy Ben Solo Kylo Renné válik.

Ez mind szép és jó, ám a film után jogosan merült fel a kérdés a rajongókban, hogy Snoke mennyire volt önálló entitás, volt-e szabad akarata és tudata, vagy csupán egy bábú volt, egy test aminek a száján Palpatine szólt az alattvalóihoz. A filmhez kiadott Képes útmutató azt sugallta, hogy önálló személyiségről van szó.
[jnews_hero_13 hero_style=”jeg_hero_style_4″ include_post=”5198″]
Na de ki is volt, mi is volt Snoke?
Ehhez a legfrissebb képes enciklopédiát, a The Star Wars Bookot hívjuk segítségül, mely már a IX. epizód karaktereit is lefedi. A Pablo Hidalgo által írt könyv Snoke faját mesterségesen létrehozott genetikai strandcastnak nevezi. Az enciklopédia azt is felveti, hogy talán maga Snoke sem volt tisztában a valós származásával, miszerint ő egy mesterséges genetikai konstrukció, akit Palpatine azért hozott létre, hogy a megbízottja legyen a főhatalomban. A kötet leszögezi, hogy Snoke rendelkezik szabad akarattal, de a tetteit és a céljait Sidious hangszerelte.
Fontos kiemelnünk, hogy eszerint Snoke nem egy klón, hanem valami más: egy mesterséges genetikai konstrukció.
A „strandcast” szó a Skywalker kora regényváltozatában is megjelent, ugyanezzel a kifejezéssel illeti a szerző Rey apját. Tehát [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]Rey apja sem egy egyszerű Palpatine-B, nem egy klón, hanem valami még annál is természetellenesebb, mesterséges genetikai konstrukció egy jó adag sith alkímiával vegyítve.[/su_highlight] Palpatine ugyanis úgy jött vissza a zuhanását követően, hogy uralma idején sikerült tökéletesítenie Darth Plagueis halált legyőző technikáját, ami nem volt más, mint a tudat-transzfer a Sötét Oldal segítségével. Az öreg császár mindenre fel volt készülve, ezért az Exegolon már elő volt készítve egy klóntest, amibe az elméje zökkenőmentesen átköltözhetett a zuhanás közben. Illetve – mégsem zökkenőmentesen. A klóntest ugyanis nem bírta el a Császár lelkét és erejét, összeroppant, létfenntartó eszközökre kárhoztatott ronccsá vált. Ezt az emberi roncsot láthattuk a Skywalker korában.
[jnews_hero_13 hero_style=”jeg_hero_style_4″ include_post=”8033″]
Palpatine és követői azonban nem adták fel, mindent megtettek, hogy uruknak méltó testet kreáljanak. Ebben minden bizonnyal szerepet kapott a klónozás eljárása (ezért is láttunk klónozótartályokat a filmben), azonban az csupán egy része volt a folyamatnak. Adjuk át a szót most a regény magyar fordítójának, Szente Mihálynak, aki ugyan megkerülte a strandcast kifejezés magyarra ültetését (és máshogy fordította az Örök Sith-et), de így is szemléletesen átadja az információt:
„A Sith Örök Uralom eretnekei buzgón dolgoztak: géneket módosítottak, szöveteket erősítettek fel, természetellenes borzalmakat teremtettek abban a reményben, hogy ezen félkész alakok egyike sikeresnek bizonyul, és méltó póttest lesz. A szolgák mindent megtettek, vállaltak minden kockázatot, bármit feláldoztak, hogy új hordozót teremtsenek isten-tudatuknak.”
[jnews_hero_13 hero_style=”jeg_hero_style_4″ include_post=”5933″]
Ezek a „természetellenes borzalmak” voltak a strandcastok. [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]Snoke tehát körülbelül olyan közel áll a Star Wars klasszikus klónjaihoz, Rexhez és társaihoz, mint a GMO-kukoricához.[/su_highlight] Bár a Skywalker kora regény Rey apját klónként fordítja, valójában erről az eredeti, angol nyelvű regényben nincs szó, ott is a strandcast kifejezés szerepel. Tehát [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]Rey apja és Snoke ugyanazon eljárás két terméke, mindketten mesterségesen létrehozott genetikai konstrukciók.[/su_highlight] Rey apja annyiban volt különc, hogy bár meglehetősen életképes lett, de Palpatine számára mégis kudarcnak számított, hiszen nem volt erőérzékeny, és kiábrándítóan átlagosnak tartotta.

Folytassuk a strandcast-projekt utáni nyomozást! A kifejezés ugyanis már a Skywalker kora előtt is felbukkant a Star Warsban,
méghozzá pont A mandalore-i első évadában, amikor Din Djarin, Kuiil és Cara A gyermek kilétéről vitázott.
Mando vetette fel, hogy A gyermek is lehet egy strandcast, valamiféle a génfarmokon kreált lény. Tehát a Galaktikus Birodalom már a fénykorában is elkezdett efféle mesterséges lények tenyésztésével foglalkozni, akikről az átlagpolgárok is tudhattak. Ugyancsak fontos adalék a sorozat első évadából, hogy Pershing doktor ruháján a kaminói klónozók emblémáját láthattuk, tehát nem áll tőle távol a projekt ezen vetülete sem. Pershing doktor vért is vett A gyermektől a projektjéhez. A második évad negyedik részéből immár az is kiderült, hogy [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]Pershing a strandcastokon dolgozik, méghozzá A gyermek magas M-számú (azaz midichlorian-számú) vérét igyekszik beinjekciózni a kísérleti szörnyszülöttekbe.[/su_highlight] A Star Wars új Frankenstein doktorának első eredményei biztatóak voltak, ám két hét után a strandcastok belehaltak, ugyanis nem tudták befogadni „Baby Yoda” vérét. A vér azonban elfogyott (keveset tudott levenni A gyermektől), így Pershing nem tudja tovább folytatni ördögi kísérleteit, amíg nem szerez újabb midichlorianban gazdag vért A gyermektől, vagy más erőhasználótól.
Pershing hologram-üzenete számomra nyilvánvalóvá teszi, hogy a doktor és Gideon moff is azon dolgozik, hogy
Palpatine-nak megfelelő testet állítsanak elő, így hozva helyre a császárt az új birodalmához.
Ehhez azonban nemcsak egy mesterséges test – klóntest vagy más – szükséges, hanem sok-sok midichlorian, amelyet vagy befogad a test vagy belehal. [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]Pershing tartályában épp ezért nem lehet maga Snoke, hiszen az ő alanyai elhaláloztak, ám valami Snoke-szerűség igen.[/su_highlight]

Az utolsó Jedik: Képes útmutató szerint Snoke és navigátorai segítették a jakkui csatát követően az Ismeretlen Területekre menekült birodalmiakat. A mandalore-i csupán négy évvel játszódik Jakku után, szóval elképzelhető, hogy Rae Sloane hajói még csak bolyonganak az Ismeretlenben. Az Utóhatás-trilógia utolsó kötete szerint azonban Sloane-t az elhunyt császár szupercsillagrombolója, az Eclipse fogadta az Ismeretlen területeken. Lehetséges, hogy a csillagrombolón ekkor már Snoke várta őket, mely az első sikeres prototípusa volt a strandcast-projektnek, csak éppen nem volt megfelelő az Uralkodó szájízének. Ez esetben Pershing doktor már egy második alanyon dolgozik,[su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]talán éppen Rey apján, aki pont azért nem lett erőérzékeny, mert nem kapta meg a doki Baby Yoda vérét…[/su_highlight]
A másik felvetés persze az, hogy még Snoke készülődik Pershing boszorkánykonyhájában, ez esetben erős a tippem, hogy az Eclipse fedélzetén nem más várta a menekülő birodalmiakat, mint Gideon moff vagy/és Pryde főtábornok. Gideon moffnak az Erőhöz való vonzódása, és potenciális enyhe erőérzékenysége véleményem szerint éppen a projekttel magyarázható, elképzelhetőnek tartom, hogy ő is az Üresség akolitusa, vagy még inkább az Örök Sith egyik lelkes, fanatikus híve.
Ugyanakkor Pershing a hologramban egy bizonyos önkéntesről is beszélt, aki szerinte ugyanolyan sorsra juthat, mint a többi strandcast, ha folytatját a vértranszfúziót. Vajon az a személy lenne az önkéntes, akinek a genetikai alapját felhasználták Snoke megalkotásához? Elvégre a Rise of Kylo Renben Snoke is azt mondta, másnak született… Reméljük, a fent felvetett kérdésekre választ kapunk majd A mandalore-i későbbi részeiből.
[jnews_hero_13 hero_style=”jeg_hero_style_4″ include_post=”5665″]