Egy interjúban mesélt arról John Boyega, hogy úgy érzi, csak marketingcélokból adtak neki fontosabb szerepet a Star Wars zárótrilógiájában.
Hat év után először nem kell Star Wars szerepre készülnie a 28 éves John Boyegának, aki a Skywalker kora óta ki is jelentette, hogy nem szeretne többé Finn szerepébe bújni. Június elején nagy visszhangot váltott ki, hogy a londoni Hyde Parkban egy Black Lives Matter tüntetésen tartott heves beszédet, azóta is gyakran megnyilvánul a feketék védelmében a Twitteren. Mindezeket követően most adott először interjút, a brit GQ-nak nyilatkozott. A sokféle témát érintő beszélgetésből csak a Star Warsra vonatkozó részeket szemlézzük.
A John Adedayo Bamidele Adegboyega néven született, nigériai származású Boyega arra a kérdésre, hogy miként hatott a Star Wars a karrierjére, nagyot sóhajtva annyit mondott, nagyon nehéz manővereznie ebben a helyzetben.
[jnews_hero_9 hero_style=”jeg_hero_style_4″ include_post=”2525,4937″]
„Bekerülsz projektekbe, amikben nem feltétlenül szeretsz mindent. Azt mondanám a Disney-nek, hogy nem csinálunk olyat, hogy behozunk egy fekete karaktert, akit aztán sokkal fontosabbnak állítanak be marketing révén, mint amennyire jelentős, majd félretolják a karaktert. Ez így nem jó”
– fogalmazott a brit színész. A cikkből kiderül, itt nem csupán magára gondolt, hanem más, szintén nem fehér színészekre: Kelly Marie Tranre, Naomi Ackie-re és még „guatemalai testvérére”, Oscar Isaacre is. Szerinte mindannyian így jártak, és [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]tudja, hogy sokan azt fogják gondolni, csak kitaláció, vagy túlreagálás, amit mond.[/su_highlight] Ugyanakkor láthatóan nehezen viselte, hogy Az utolsó Jedikkel módosult a karakterek hierarchiája a zárótrilógiában.
„Mármint tudjuk, hogy mit kezdjünk Daisy Ridley-vel és Adam Driverrel. De ha Kelly Marie Tranre vagy John Boyegára kerül a sor, szart se tudsz. Szóval mit akarsz, mit mondjak? Ők azt akarják, hogy azt mondjam »Élveztem minden pillanatát. Nagy élmény volt…« (…) Minden nüanszt Daisynek és Adamnek adtak. Legyünk őszinték, ők mindketten tudják ezt. Mindenki tudja ezt, nem árulok el újdonságot”
– fogalmazott a színész, aki szerint J. J. Abrams megmentette a trilógiát azzal, hogy visszatért a rendezői székbe. Boyega ugyanakkor [su_highlight background=”#000000″ color=”#fff10d”]elismerte, hogy a Star Wars komoly lehetőség volt a karrierjében.[/su_highlight] Tény, Boyega nemcsak ismert, hanem gazdag is lett, a megkeresett pénzéből házat vett a szüleinek és produkciós céget alakított, amellyel ellátta a Pacific Rim produceri teendőit is amellett, hogy a film egyik főszereplője is volt. Ugyanakkor az rosszul érintette, hogy már Az ébredő Erőt is sokan bojkottálták azért, mert ő főszerepet kapott benne feketeként – a film mindezek ellenére minden idők negyedik legtöbb bevételt hozó alkotása lett.
„Én vagyok az egyetlen a szereplőgárdából, akinek a franchise-zal kapcsolatos saját különleges élménye a rasszán alapul. (…) Egy ilyen folyamat feldühít, militánsabbá tesz, megváltoztat. Mert realizálod, hogy lehetőséget kaptál ugyan, de az iparág még nem állt rád készen. Senki más nem tapasztalt olyat a szereplők közül, hogy egyesek azért akarják bojkottálni a filmet, mert ők benne vannak. Senki más nem kapott halálos fenyegetéseket a közösségi médiában. (…) Mégis sokan meglepődnek, hogy így reagálok. Ez az, ami frusztrál”
– mondta a lapnak a színész, aki ugyanakkor elárulta, elrendezte magában már ezeket a dolgokat, amihez professzionális segítséget is igénybe vett, hogy csökkentse a dühét.
[jnews_hero_9 hero_style=”jeg_hero_style_4″ include_post=”5704,4735″]
Boyega a Star Warst követően sem távolodik el a színészettől. A BBC Small Axe című produkciójának főszereplőjeként láthatjuk a közeljövőben, az Oscar-díjas Steve McQueen alkotásában az intézményesített rasszizmusban élő rendőrt alakít. Emellett a közeljövőben iskolákban népszerűsíti majd a színészetet alulreprezentált kisebbségek köreiben.