Mit tudunk a 66-os parancs túlélőiről?

Darth Sidious – avagy Sheev Palpatine – látszólag végzetes csapást mért a Jedi Rendre a 66-os parancs kiadásával. Mint azt tudjuk, az ember létükre feltétlen engedelmességre programozott klóncsapatok a parancs hatására jedi főtisztjeik ellen fordultak, halomra gyilkolva őket szerte a Régi Köztársaság és a Konföderáció világain. Ugyanakkor a bábként működő klónok korántsem értek el teljes sikert, maradtak túlélő jedik, reményt kínálva a Galaxis számára, mint azt minden rajongó tudja. Kevésbé közkeletű tudás, hogy pontosan kik is menekültek meg a jedik egyidejű kiirtását célzó terv elől, s végül mi lett a sorsuk? Cikkünkben ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni.


Néhány jedit és pályájukat mindannyian ismerjük. Így Yoda mesterről, Obi-Wan Kenobiról (akinek megmeneküléséről a szintén „túlélő” Darth Vader személyesen is értesült), vagy az ekkor már a Jedi Rendet elhagyó Ahsoka Tanoról, s a később Ezra Bridger mesterévé lett (a 66-os parancs idején padawan) Kanan Jarrusról most nem mesélünk.

Yoda mester érezte a vesztét A sithek bosszújában (Forum.Sketchfab.com)

Kevésbé ismert név a Jedi Rend főkönyvtárosáé, Jocasta Nué, akire leginkább onnan emlékezhetünk, hogy ő mondta a Kamino után érdeklődő Obi-Wannak:

„Amiről mi itt az Archívumban nem tudunk, az egészen egyszerűen nem létezik.”

Az önteltsége lett a veszte. Ugyan túlélte a jedi-irtás első hullámát, később egy rossz útra tért jedi, a Főinkvizítor végzett vele. „Szakmai előírások” mellett azért is, mert annak korábbi templomőr évei alatt Jocasta Nu fölényeskedve megtagadta, hogy a későbbi Főinkvizítor használja a könyvtár bizonyos műveit. Ezzel el is értünk a Jedi Rend egy nagy szégyenfoltjához, hiszen – jelenlegi tudásunk szerint –

Darth Vader összes sith inkvizítora az összeomlást követően megtévedt jedi volt.

A Kilencedik Nővér (középen) és a Második Nővér (jobbra) a Jedi: Fallen Order egyik promóképén (GameSpot.com)

Mások is bujkálni kezdtek, rendszerint hasonlóan kevés sikerrel: általában nem élték túl a Birodalommal való találkozást. Zubain Ankonori, egy zabrak jedi az Anoaton található szentélyben húzta meg magát három másik túlélővel, Khandrával, Mususiellel és Nuhj-dzsal együtt. A Sith Inkvizíció azonban a nyomukra bukkant, Mususiel az Anoaton, míg Ankonori a Matoun lelte halálát, így mentve meg Khandra és Nuhj életét. Később az inkvizítorok újra rájuk találtak, s a Burnin Konn bolygón, a Wickridge bányánál ölték meg őket.

Sokan lelték halukat még tragikusabb körülmények között. Kirak Infil’a azonban már kész mesterként érte meg a sith hatalomátvételt – barash fogadalma miatti remeteléte okán tudta elkerülni a klón kivégzőket. Darth Sidious tanítványa, Vader első próbájaként szabta ki a jedi megölését, méghozzá fénykard nélkül kellett ezt végrehajtania – hiszen egy igazi sith elveszi egy meggyilkolt jedi kyber-kristályát, s megrontja a Sötét Oldallal, kivérezteti azt. Vader megnézette Infil’ával, ahogy halomra gyilkolta az Al’doleem hold ártatlan lakosait, majd az Erővel eltörte az idős mester nyakát.

Különösen tragikus vég érte utol Eeth Koth mestert, aki feladta jedi mivoltát, megnősült és gyermeke is született.

Darth Vader és inkvizítorai azonban rátaláltak Kothra, aki a feleséget és kislányát védte, amikor Vader lekaszabolta. Túlélő padawan volt az iktotchi származású Ferren Barr, aki a Mon Calamarin szervezett jedi ellenállósejtet, segítve a fiatal Lee Char királyt, aki elkezdte kiépíteni a Lázadók Szövetségének majdani flottáját. Darth Vader sajátkezűleg ölte meg Barrt, aki tudta, hogy a hajdani Anakin Skywalkerrel harcol, s meg volt győződve arról, hogy Vader tettei végső soron a sithek bukását segítik elő.

Rejtélyek is szép számmal adódnak. Egyelőre homályos, hogy mi lett Uvell mester sorsa, akiről semmit sem tudunk azt követően, hogy egy csillaghajónyi jedi ereklyét bízott Antron Bach régiségkereskedőre, arra utasítva, hogy rejtőzzön el velük egy félreeső, elhagyott geonosisi kolónián. Ugyanígy nem ismert a Jedi Tanács egykori tagjainak, Coleman Kcaj és Oppo Rancisis mestereknek a sorsa, akikről mindössze annyit tudunk, hogy túlélték a 66-os parancsot és az inkvizítorok kiemelt célpontjai között szerepeltek. Ugyanezen a listán szerepeltek Selrahc Eluos és Ka-Moon Kholi mesterek.

Szintén kérdéses, hogy mi lett Quinlan Vosszal, aki éppúgy a klónok áldozatául eshetett, mint ahogy túlélhette a támadásukat.

Az biztos, hogy egyesekről hamarosan többet tudhatunk majd meg. Listánk ugyanis két nagyon aktuális névvel zárul, Cal Kestis és Cere Junda személyében, akik a ma bemutatott Jedi: Fallen Order nevű játék fő szereplői. Mindketten padawanok voltak a 66-os parancs kiadásakor, bár Cere Junda előrébb járt a képzésben. Ezt onnan tudjuk, hogy a hölgy lett Cal Kestis új mestere, miután a fiút felfedezte az inkvizítor Második Nővér, s menekülni volt kénytelen. Junda és Kestis ettől kezdve együtt dacoltak tovább a Birodalommal. További pályafutásuk a játékból megismerhető. Ugyancsak a játékból ismerjük Taron Malicost, a Dathomiron felbukkanó vándort, akiről kiderül, hogy sötét erőhasználó, az Éjfivérek vezetője. Főhősünk, Cal Kestis végez vele egy dathomiri éjnővér, Merrin segítségével.

Azon erőhasználók listája, akik biztosan túlélték a 66-os parancsot és ismerjük a kilétüket (a cikk megjelenése után többször frissítve):

  • Obi-Wan Kenobi
  • Yoda
  • Ahsoka Tano
  • Luminara Unduli
  • Caleb Dume
  • Cal Kestis
  • Cere Junda
  • Taron Malicos
  • Kirak Infil’a
  • Jocasta Nu
  • Ferren Barr padawan és erőhasználó, de nem jedi tanítványai
  • Uvell
  • Zubain Ankonori
  • Khandra
  • Mususiel
  • Nuhj
  • Coleman Kcaj
  • Oppo Rancisis
  • Eeth Koth
  • Selrahc Eluos
  • Ka-Moon Kholi
  • Anakin Skywalker (Darth Vader)
  • Inkvizítorok
    • Főinkvizítor
    • Második Nővér
    • Negyedik Nővér
    • Ötödik Fivér
    • Hatodik Fivér
    • Hetedik Nővér
    • Nyolcadik Fivér
    • Kilencedik Nővér
    • Tizedik Fivér
    • Egyelőre név nélküli vörös inkvizítornő
    • Egyelőre név nélküli twi’lek inkvizítor
    • Meg nem nevezett inkvizítor a Star Wars: Uprising játékból
    • Egyelőre név nélküli inkvizítor (Jerserra mestere)
  • Grogu, a gyermek A mandalore-iból

Nyitókép: Cody parancsnok megkapja a 66-os parancsot A sithek bosszújában (ScreenRant.com)